Lássuk hogyan tudok neked ebben segíteni!
A rajztanfolyam lényege 8 pontban:
- Teljesen kezdő szintről indulunk. A rajztanfolyam úgy van felépítve, hogy az alapokhoz képest egy elég magas szintre fogsz eljutni!
- A rajztanfolyam 4 napja alatt elsősorban a térből rajzoláshoz szükséges látásmódot tanulod meg, de emellett megtanulsz képről is rajzolni.
- Külön foglalkozunk a portrék megrajzolásával képről és élő modell után is.
- Rávezetlek a vázlatolás lényegére és fontosságára a rajzolásban. Ami megtanít arra, hogyan élvezd a saját figyelmedet, kiszakadva az eredmény és a "jól kell csinálni" lelki terhe alól.
- A rajztanfolyam legfontosabb célja, hogy utána otthon önállóan is tudj rajzolni, vagy akár tovább fejleszteni magad.
- Négy nap szellemi tevékenységről van szó, ami nagyon igénybe veszi a figyelmedet és a koncentrációs képességed. Ebből kifolyólag fejlesztő hatással van rád. A rajztanfolyam tartós hatását akkor tapasztalhatod meg, ha a tanfolyam után valamilyen rendszerességgel folytatod a rajzolást.
- FONTOS!! A rajztanfolyamon segédeszközök (vonalzó, rácsháló, segédvonalak stb.) nélkül “csak” a saját figyelmedre hagyatkozva rajzolsz. Pontosan azért, hogy a rajztanfolyam megmutassa azt, hogy valójában mire vagy képes a figyelmeddel. Ami sokkal több, mint amit most magadról gondolsz. Természetesen így a fejlesztő hatás is nagyobb és értékesebb.
- Mindeközben a figyelmeden keresztül magadról is tanulhatsz ha nyitott vagy rá. Maximalizmus - teljesítmény és megfelelési kényszer. Mindenkiben dolgoznak! Benned milyen mértékben?
Ajánlom számodra a rajztanfolyamot ha…
- Teljesen kezdő vagy és szeretnél egy erős alapra szert tenni, amivel otthon önállóan tudod magad fejleszteni.
- Van már gyakorlatod a rajzolásban, de úgy érzed megrekedtél egy szinten.
- Tudsz már képről rajzolni és tovább lépnél egy magasabb szintre. Térből szeretnél rajzolni.
- Érdekel a portrérajzolás (képről és élő modell után).
- A figyelmedet szeretnéd fejleszteni, tudatosabbá tenni. Érdekel, mire vagy képes a figyelmeddel a rajzolásban.
- Szeretnél egy olyan tevékenységet, ami kikapcsol, örömet okoz és a jelenbe hoz, amivel még alkothatsz is.
- Szeretnél megtanulni rajzolni és tisztában vagy vele, hogy ezért tenned kell a rajztanfolyam után is!
- Már megy a pálcika ember rajzolás ez éppen elég indok, hogy belevágj.
- Szeretnél kikapcsolódni, pár napra kiszakadni a világ zajából és megtapasztalni magad egy kicsit másképpen.
Nem ajánlom számodra a rajztanfolyamot, ha...
- Pár nap alatt szeretnél megtanulni “mindent” a rajzolásról.
- Olyan elképzelésed van a rajztanulásról, hogy varázsütésre megtanítanak rajzolni.
- Már mindent tudsz a rajzolásról.
Aktuális rajztanfolyamok
Rajztanfolyam Szeged
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpontok:
November 23-26.
Február 15-18.
Május 9-12.
Rajztanfolyam Zalaegerszeg
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
Október 12-15.
Rajztanfolyam Kecskemét
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
Október 26-29.
Június 20-23.
Rajztanfolyam Szolnok
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
November 9-12.
Rajztanfolyam Győr
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
December 7-10.
Június 6-9.
Rajztanfolyam Székesfehérvár
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
December 14-17.
Rajztanfolyam Pécs
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
Január 4-7.
Április 25-28.
Rajztanfolyam Veszprém
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
Január 18-21.
Május 23-26.
Rajztanfolyam Budapest
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
Február 1-4.
Rajztanfolyam Miskolc
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
Február 29 – Március 3.
Rajztanfolyam Békéscsaba
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
Március 14-17.
Rajztanfolyam Nyíregyháza
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
Március 28-31.
Rajztanfolyam Szombathely
Négy napos intenzív rajztanfolyam az alapoktól a térből rajzolásig
Ár: 50.000 Ft
Következő időpont:
Április 11-14.
Jelentkezési lap
Nem találtál az otthonodhoz közel induló rajztanfolyamot?
Viszont szeretnéd elvégezni?
Jelezd felém, hogy melyik városban szeretnéd, hogy tartsak rajztanfolyamot.
Ha néhányan jelzik még az igényüket a közeledben, akkor értesítelek az induló rajztanfolyamról.
Válogatás a rajztanfolyamon készült rajzokból
Az évek során több ezer rajz készült már! Tekintsd meg mások mit hoztak ki magukból a rajztanfolyam által!
Vélemények a rajztanfolyamról
Fontos tudnivalók a rajztanfolyamról
A rajztanfolyam ára
50.000 Ft
4 nap - 32 óra - 8:00-17:00-ig
Rajzeszközöket én biztosítom
Pénz visszafizetési garancia!!
Azért tudok felelősséget vállalni, amit a rajztanfolyamról és a rajzolásról leírok az oldalon. Amit más hasonló témájú oldalon olvastál, azért nem! Itt tudod elolvasni miről szól a rajztanfolyam.
Amennyiben úgy érzed, nem fejlődtél a rajztanfolyamon önmagadhoz képest, vagy nem minőségi oktatásban volt részed, úgy nem kell kifizetned a tanfolyam díját!
A helyszínről a jelentkezést követően, a tanfolyam indulása előtt 1-2 héttel levélben értesítelek.
Ha bármilyen kérdésed merülne fel, pl. nem vagy benne biztos, hogy számodra érdemes lenne-e elvégezni a tanfolyamot, akkor írj nekem, szívesen válaszolok.
Rendszeres rajzórák - Szegeden
Rajzklub Szegeden
Heti rendszerességű két órás kiscsoportos rajztanfolyam kezdőknek és haladóknak is
Időpontok:
Hétfő 10:00-12:00
Szerda 18.00-20.00
Ár: 10000 Ft / 4 alkalom (8óra)
Magán rajzóra Szegeden
Igényeidhez igazított rajztanítás.
Kezdőknek és haladóknak is
Időpont:
Megbeszélés alapján
Ár: 3000 Ft / 60perc
Jobb agyféltekés rajztanfolyam
A rajztanfolyamon elsősorban a saját tapasztalataimat szeretném átadni neked. Ezért a rajztanfolyam nem jobb agyféltekés rajztanfolyam, de tartalmazza annak néhány elemét.
A jobb agyféltekés rajzolás a realisztikus rajzolás és a klasszikus rajzolás között számottevő különbség nincsen. Mindhárom közös nevezője a figyelmed tudatos irányítása.
Manapság nagyon divatosak lettek a jobb agyféltekés rajztanfolyamok. Ha rajztanfolyamról esik szó, akkor tízből hét embernek a jobb agyféltekés rajztanfolyamok ugranak be először. A legtöbb ember fejében a jobb agyféltekés rajzolás valami nagyon más és különleges dolgot jelent.
Ahogy fentebb írtam, a lényeget tekintve számottevő különbség nincsen a jobb agyféltekés rajzolás és mondjuk egy hagyományos értelemben vett klasszikus rajzolás között. Bármit is csinálsz, legyen az például rajzolás a két agyféltekéd összedolgozik.
Jobb agyféltekés rajzolás vs. klasszikus rajzolás.
Nagyon röviden megfogalmazva a különbség az, hogy az egyik irányzat a realisztikus rajzoláson belül más dolgokat emel ki és tart fókuszban, mint a másik rajztanulási módszer.
Továbbá amit nagyon érdemes megvizsgálni, hogy egy adott jobb agyféltekés rajztanfolyamon vagy bármilyen más rajztanfolyamon képről vagy térből rajzolást tanítanak?
Ami pedig közös és lényeges momentum, az a figyelmed tudatos irányítása. Az általam tartott rajztanfolyamokon a figyelmedet helyezem központba és erre építem fel az egész tanfolyamot. Azzal foglalkozom, hogy hogyan működik rajztanítás során az, amit megtapasztaltam, és azokkal az általános problémákra helyezem a hangsúlyt, amelyek a legtöbb emberben felmerülnek rajzolás közben.
Azt javaslom, ha szeretnél rajzolni tanulni, akkor ne azt nézd, hogy jobb agyféltekés rajztanfolyamnak hívják vagy bármi másnak, hanem járj utána az adott rajzoktatónál, hogy mit kínál és ehhez képest te miben szeretnél fejlődni. Ez idő és energia ráfordítás, de megéri a saját érdekedben, hogy olyan rajztanfolyamra iratkozz be, ami hasznos lesz számodra.
Én is használom a jobb agyféltekés rajztanfolyam elnevezést, mert a legtöbben erre gondolnak, amikor rajztanfolyamról vagy rajztanulásról beszélünk. De ez csak egy címke javaslom, hogy érdeklődj és informálódj a tartalmat illetően.
Az alábbi bekezdésben részletesebben írok a jobb agyféltekés rajzolásról.
Jobb agyféltekés rajzolás…vagy mégsem?
Mióta (2008) rajzolással és rajztanítással foglalkozom, azt tapasztaltam, hogy nagyon sok tévhit kering az emberek fejében a rajzolást illetően. Úgy általánosan megfigyelhető ez a rajzolás-festés témakörben és ekkor még nem is beszéltünk a jobb agyféltekés rajzolásról.
Az általánosan elterjedt kép a köztudatban a klasszikus rajzolás és a jobb agyféltekés rajzolás között az, hogy az utóbbi valami teljesen más és a két “technika” nagyban különbözik egymástól.
Ez a cikk többek között arról szól, hogy eloszlassa ezeket a tévhiteket. A cikkben a saját megfigyeléseimet és tapasztalataimat szeretném megosztani veled a jobb agyféltekés rajzolásról illetve általánosságban véve a rajzolásról.