Paszternák Attilának hívnak a rajzolás kb. 12 évvel ezelőtt csapódott bele az életembe. Egyáltalán nem terveztem, hogy rajzolni fogok azt meg pláne nem, hogy idővel tanítani is fogom. De aztán annyira megtetszett a rajzolás, hogy a sok gyakorlás után úgy éreztem át tudnám adni a rajzolás lényegi részét.

10 év tanítás bebizonyította, hogy a rajzolás is ugyanúgy tanulható, mint bármi más. Az évek során nagyon érdekes összefüggéseket figyeltem meg az ember lelki állapota, személyisége és a rajzolás folyamata között. Letisztult számomra a rajzolás és a figyelem szoros kapcsolódása és jelentősége, illetve az, hogy az emberek fejében a rajzolás nagyon sötét folt és rengeteg tévhit kapcsolódik hozzá.

A rajzolás elsősorban egy szellemi tevékenység és csak aztán fizikai. Emiatt a tanulók szellemi és lelki világával a figyelmi állapotával a berögződéseivel a mintáival amelyek alapján éli az életét, egyszóval a teljes emberrel kell foglalkoznom tanítás közben. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy fejben letisztuljanak a dolgok amennyire csak lehetséges és szabad útja legyen a tanulónak a megvalósítás felé. Természetesen ez részemről is mély figyelmet és türelmet igényel a tanuló iránt. Szeretek figyelni és ez szükséges is ahhoz, hogy adott esetben a lehető legjobb tanácsot tudjam adni a tanulónak vagy éppen ellenkezőleg hagyni, hogy saját maga ébredjen rá mi a probléma.

Emberekkel foglalkozni mindig a legérdekesebb legizgalmasabb dolog ehhez kell egy jó adag érzékenység is. Nagyon sok figyelmet fektetek magamba és azt vettem észre, hogy saját magammal való ismerkedés közelebb visz önmagam és mások megértéséhez is amit nagyon jól lehet kamatoztatni a tanítás során.

Ezen túl szeretek nagyon mozogni, gyerekkorom óta sportolok mozgok valamit, sok mindent kipróbáltam már. Jelenleg elég sokat állok kézen és ehhez kapcsolódó mozdulatokat gyakorlok. Több, mint 15 éve táncolok kisebb nagyobb megszakításokkal. A tánc egy csodálatos kifejező eszköz az ember életében. Emellett pár éve dobolok latin amerikai ritmushangszereken. Szeretek a természetben lenni egy elmélyült beszélgetés részese lenni. Viszont az írás is közel áll hozzám, szeretek a saját gondolataimmal is eljátszadozni és papírra vetni azt amit megtapasztaltam vagy amit gondolok a dolgokról. Legfőképpen rajzolok grafittal de olajfestékkel is festek, jelenleg elsősorban száraz ecset technikával (dry brush technique) ez egy nagyon kifinomult technika. A hagyományos festés is érdekel de egyenlőre elég sok mindent csinálok de idővel ez is kivitelezésre kerül.

Ha kíváncsi vagy a rajzaimra azokat itt nézheted meg. Rajzaim.

 

 

Ha kérdésed, észrevételed van keress bátran!

E-mail: pasztiati@gmail.com
Tel.: 0662-202-175
Szeged