Kedves Attila!
Nagy érdeklődéssel nézegettem az oldalát és én valóban hiszem, hogy lehetséges lenne megtanulni rajzolni négy nap alatt. De egy számomra ez a dolog két okból lenne fontos. Az első, hogy kifejezhessem önmagam. A második pedig, hogy a készülő könyvemhez némi illusztrációt készíthessek. Ez főképp ember és épület ábrázolásokat jelentene. Lehetséges -e Ön szerint, hogy ezt is megtanuljam? Illetve ha mégsem menne ilyen rövid idő alatt, akkor hogyan tanulhatnám meg? Közepes kézügyességgel rendelkezem, de a térlátásom pocsék…Az illusztráció azonban rengeteget segítenem a könyvemnél.
Nagyon köszönöm a türelmét!
Üdvözlettel:
Gabriella
Kedves Gabriella!
Kedves Attila!
Nagyon köszönöm a válaszod! Igazi művészlélek lehetsz 🙂
Igaz, elég bután fogalmaztam késő éjszakai lelkesedésemben 😀 Úgy értettem, hogy a szintet, amit a képek is mutatnak az oldalon és abból már mehetek valamerre, ha szeretnék. Adna egy olyan alapot, ami eddig nekem nem volt és sokszor érzem, hogy ez hiányzik ahhoz, hogy tovább jussak a rajzolás általi önkifejezésben. Az illusztrációk jó részt nekem kellenének, hogy jobban lássam megelevenedni a saját szereplőimet, szóval igen, a képzeletből való rajzolás a fő célom. Sok szereplőm és jelenetek, helyszínek azonban a valóságból lettek kiemelve, nyilván más térbe és időbe áttéve. Az azonban nagyon rossz érzés, amikor látok egy képet, de egyszerűen képtelen vagyok azt kivetíteni magamból… A saját határaim állnak előttem és ez a legrosszabb a számomra.
Köszönöm a rengeteg ötletet, utánanézek! Kár, hogy Németországban nem tartasz tanfolyamot, akkor mennék is már 🙂 Ez esetben, terveim szerint, Szegeden, vagy Orosházán találkozunk!
Kellemes napot kívánok!
Üdv!
Kedves Attila!
Kedves Antal!
Fényképről nem tudok másolni. A sima rajzról tudok hasonló képet alkotni… 🙂
Elküldöm egy rajzomat amit készítettem.
Értem, köszönöm a rajzot!
Üdvözlöm kedves Paszternák Attila!
Üdv!
Szia!
Hello, érdeklődni szeretnék a tanfolyam után.
Kecskeméti, hol lesz Kecskeméten helyileg…?
Illetve rajzfelszerelést kapunk?(benne van a csomagban?)
Portré rajzolás nehezebb mint a képről, gondolom az állításom igaz, de életű, árnyékolt képet tudunk majd csinálni ugye?
3D rajzolásában mennyit segít? Későbbi programozói állásomhoz szeretném ezt majd térbeli karakterek megalkotására fejből elképzelt karakterekre…
20 éves vagyok, pont-pont vesszőcske szinten, és hallottam, hogy a jobb agyféltekés rajtanfolyam segít összehangolni a két félteket, igaz ez?
Bal agyféltekém nagyon domináns de fejben képekkel gondolkodom, mennyi esélyem van egy nagy ugrásra pont-pont vesszőről? Nagyon türelmes személyiség vagyok és bele tudok mélyülni dolgokba zenehallgatás mellett. 🙂
Egyéb kérdés felmerülése esetén írhatok?
Köszönöm válaszod előre is.
Tisztelettel:
K. Tamás
Szia!
A páromat szeretném meglepni egy tanfolyammal Karácsonyra! A szegedi tanfolyam pont megfelelő lenne – kiskunfélegyháziak vagyunk! Ő elég szkeptikus a nem kézzel fogható dolgokkal szemben, ezért szeretnék érdeklődni, hogy hogyan épül fel ez a 4 nap, mennyi benne maga a rajzolás része például? Illetve mennyire fix a márciusi időpont? Nagyon szépen köszönöm!
Kedves Kitti!
Kedves Rita!
Kedves Rita!
Én a Szegedi Tudományegyetem hallgatója vagyok, jelenleg angol-német osztatlan tanári szakpáron de sajnos már az első félévben rá kellett jönnöm, hogy ez nem igazán az amit szeretnék. Angol szakon maradnék de ahhoz hogy tanárképzésben részesülhessek kell egy szakpár. Itt jön a képbe a rajz. Mindig is szerettem a művészeteket és a kézügyességem se borzasztó, de sajnos mivel nem készültem rá, sőt eszembe se jutott, hogy talán ezzel szeretnék foglalkozni, soha nem tanultam és semmilyen képzettségem nincs. Rajzszakra viszont elég durva felvételi van, ezért kezdtem tanfolyamok után keresni. Ajánlaná nekem a tanfolyamot?
Előre is köszönöm!
B. Borbála
Szia!
A felvételi három részből áll:
1) Portré- tónusos ábrázolás környezettel. Tanulmányrajz 1/2 íves méretben (tetszőleges eszközzel)
2)Mértani testek, síkok szerkezeti rajza. Szabadkézi rajz 1/2 íves méretben (tetszőleges eszköz)
3)Színvázlatok összetettebb csendéletről, A/5-ös méretben
Ahogy fentebb írtam a rajztanfolyamon a térből rajzolás van előtérben ezen belül is külön foglalkozunk a portrék rajzolásával fotóról és térből is egyaránt.
Kedves István!
Csupán azért kérdezem,mert nem szeretnék olyan tanfolyamon részt venni ahol mindenki tud rajzolni én pedig nem…:)
Jelenleg internetes videók segítségével tanulok. Így utánozás alapján megy, de egyedül nem(legalábbis úgy gondolom). Ezért is gondoltam,hogy jelentkezem.
Köszönöm!
Üdv.:
Szabina
Kedves Szabina!
Tisztelt Paszternák Attila!
Érdeklődnék az elkövetkezendő szegedi jobb agyféltekés rajztanfolyam után. Azonban mielőtt jelentkeznék lenne néhány kérdésem.
– A tanfolyamon elsajátított módszer alapján tanulmányrajzok, másolások és portrék elkészítésére leszek képes vagy a fantáziámban megjelenő képeket is meg tudom majd valósítani?
– Valójában a modellrajzolásomat szeretném fejleszteni. A tanfolyam ebben is segítségemre lehet?
Válaszát előre is köszönöm:
T. Petra
Kedves Petra!
Kedves Attila, én a jobb agyféltekés rajztanfolyamról azt hallottam, hogy előzetes rajztudás nélkül kialakít a résztvevőknél egy olyan rajzkészséget, amit azután szívesen és jól használhat a mindennapokban, emellett nyitottabbá, kreatívabbá tesz.. Én most mentem nyugdíjba, a rajz és az ének a két leggyengébb terület az életemben. Miután van 2 onokám, ezért gondoltam arra, hogy keresek egy ilyen tanfolyamot. Nem tudom, reális esély lehet a céljaim eléréséhez a meghirdetett tanfolyam által?
Üdvözlettel: M. Katalin
Kedves Katalin!
Azt tudom mondani, hogy a négy nap alatt eljutunk egy olyan szintre amivel otthon önállóan tud alkotni az aki elvégzi a tanfolyamot. De nagyon fontos, hogy az igazi munka része a tanfolyam utáni gyakorlásban van. Aki gyakorol az egyre ügyesebb pontosabb rajzokat fog tudni készíteni. Azt nagyon nehéz megmondani, hogy a 4 nap alatt ki hova fejlődik milyen mértékben sajátítja el a figyelmének az irányítását. Azt is érdeme megjegyezni, hogy a „jobb agyféltekés” rajztanfolyamok között nagy különbségek lehetnek ezért mindenképpen ajánlom azt, hogy akinél szeretné elvégezni a tanfolyamot annak a honlapján lévő tartalmat olvassa el, hogy miről szól nála ez a négy nap. Nálam elsősorban a realisztikus valósághű rajzolással foglalkozunk és elsősorban térből rajzolunk de benne van a fotóról való rajzolás is.
Esetleg még azt tudom javasolni, hogy nézze meg a tanfolyamon készült rajzokat, hogy a 4 nap alatt hova jutottak el a résztvevők. Ezeken a rajzokon látszani fog az, hogy vannak különbségek a fejlődésben de mindenki önmagához képest fejlődik viszont egymáshoz képest különböző mértékben.
Itt egy link a rajzokhoz:
Rajzok
Amit még szeretnék megjegyezni a rajzolás tanulásával kapcsolatban, hogy nem valami olyan dologról van szó hogy ha valaki eljön és elvégzi a tanfolyamot akkor ott aktiválják a jobb agyféltekéjét és hoppá tud is rajzolni, hanem nagyon mély koncentrálásról és a figyelmünk tudatos elmélyítéséről van szó. A gyakorlatban ezek egyszerű dolgok de sok esetben emitt lehet egy kis probléma ha valaki ragaszkodik a dolgok bonyolultságához.
Azt merész kijelentésnek tartom, hogy a 4 nap alatt valaki nyitottabbá és kreatívabbá válik, viszont a realisztikus rajzoláson keresztül a rajzoló közelebb kerülhet saját magához mivel egy „mély” figyelmi állapotot él meg. Ez azzal is járhat, hogy meg tudjuk figyelni önmagunkat ki tudunk szakadni ezáltal a gondolatok szüntelenül zakatoló programjából és ilyen módon ha csak pillanatokra is de ledobhatjuk magunkról azokat a magunkra erőszakolt gondolat érzelem rendszereket amelyeket félelem érzetekként élünk meg és amelyek blokkolják a kreativitásunkat. Tehát összességében én inkább azt mondanám, hogy a kreativitásunkat úgy tudjuk a rajztanfolyam „által” fejleszteni, hogy ha ráérzünk arra, hogy mit jelent megfigyelni valamit akkor ezt a figyelmet saját magunkra is rá tudjuk irányítani és meg tudjuk figyelni azt, hogy milyen érzelmek és gondolatok kavarognak bennünk és ha egy-egy érzelem-gondolat nem tetszik akkor annak helyére másikat választhatunk. Illetve ezáltal észrevehetjük azt, hogy milyen korlátolt is a gondolkozásunk (minden bizonnyal ha kreativitásra vágyik valaki akkor ez lehet a háttérben) és ha kiszakadunk ebből a gondolat programból amiben vagyunk akkor megnyilvánul előttünk a lehetőségek végtelen óceánja ami maga az élet kreativitása.
A ragaszkodás egy-egy eszméhez gondolatrendszerhez vagy bármilyen érzelemhez nem feltétlen erősség vagy bátorság hanem a bekorlátozottság (félelem) jele is lehet.
Elnézést kicsit hosszúra nyúlt:)
Remélem tudtam segíteni…
Ha bármilyen más kérdése lenne arra szívesen válaszolok.
Üdv!
Attila
Kedves Attila!
Örömmel olvasok a tanfolyamról, már nagyon régóta dédelgetett vágyam hogy elvégezzek egy ilyen tanfolyamot… Az oka, hogy sminktetoválásokkal foglalkozom, és ezt a tudásomat szeretném mester szintre emelni amihez a 6.érzékem azt mondja, hogy kell ez a szintű rajzolás… Az emberi arc nagyon sokszor nem szimmetrikus és én elsősorban ezt a tökéletes szimmetriát szeretném elsajátítani… A legnagyobb kihívás a szemöldök tetoválása, mivel olyan eset is előfordul, hogy nemcsak nem egy magasságban helyezkedik el a 2 aszimmetrikus szemöldök, de még az egyik homlokcsont is máshol domborodik, ami valóban kihívást jelent egy-egy megrajzolásnál, mert itt jön képbe a „térlátás” amiről a tanfolyam hirdetésekor találkoztam és érdekelne… ugyanis meg lehet egy ilyen szemöldököt is egyformára rajzolni, de van, amikor beletelik több órába is, főleg ha a kedves modellnek van egy berögzült rossz arcmimikája is, amelyet még a rajzolás során sem igazán tud ellazultan elengedni… Erről szeretnék véleményt kérni hogy jól érzem-e hogy a tanfolyam segít nekem ebben. Köszönöm. Üdvözlettel. Szilvi
Szia!
Azt tudom elmondani, hogy a tanfolyam mit erősít benned. Ez nem más mint a figyelem koncentrálás az apró részletekre az összefüggésekre stb. Ezáltal esetleg közelebb tudsz kerülni ahhoz, hogy még pontosabban szimmetrikusabban tetováld fel a kívánt részeket.
Nem könnyű kérdés egyébként hiszen alapból az emberi arc egy szimmetrikus forma de mégis nagyon pici eltérések vannak a két oldal között illetve előfordulhatnak akár nagyobb eltérések és igazából neked ebben a szakmában nem feltétlenül az a lényeg hogy valami szimmetrikusat hozz létre hanem hogy „jól” nézzen ki a végeredmény. De javíts ki ha tévedek ezt te jobban tudod.
Szóval a tanfolyam erősítheted a figyelmedet azokra a dolgokra amelyek fontosak ahhoz, hogy minél jobban észrevegyél minden olyan dolgot ami fontos lehet ahhoz, hogy a lehető legjobb helyre és formában tetováld fel amit éppen kérnek.
Remélem tudtam segíteni ha van még kérdésed keress nyugodtan.
Attila
Köszönöm a megerősítést biztos vagyok benne hogy hasznos ha megtanulok még alaposabban koncentrálni az apróbb részletekre is. Érdekel még a fotóról rajzot készítés, ez is szerepel az oktatásban ha jól látom vagy erre több hangsúlyt kell fektetni? Üdvözlettel. Sz
Szia!
Igen fotóról (képről) is rajzolunk ez is benne van a tanfolyamban. Igazából mindent érdemes gyakorolni a tanfolyam után de mivel neked ez a szakmád így nem fog elveszni a tanfolyamon tanult gyakorolt tudás.
Attila
Kedves Attila !
Felmerült egy kérdésem a tanfolyammal kapcsolatosan.
A későbbiekben csak a látott képek, tárgyak lerajzolásában segít, vagy esetleg az elképzelt, saját mintákat is könnyebben papírra vethetem majd ?
Válaszod előre is köszönöm:
Boróka
Szia!
A 4 nap arra jó, hogy ráérezz a térből és fotóról való rajzolás látásmódjára azt tudd alkalmazni a gyakorlatban. A képzeletből való rajzolás lehet a következő lépés. Ezt majd otthon tudod gyakorlással fejleszteni. Amikor már nem okoz különösebb gondot egy forma lemásolása térből vagy fotóról akkor érdemes kipróbálni, hogy a képzeletedet, hogyan tudod papírra vetni. A térből rajzolás gyakorlása fejleszti a képzeletből való rajzolási képességünket de ez fontos, hogy nem 4 nap alatt…több gyakorlásra van szükség kinek mennyire. Amit még erről érdemes tudni, hogy amikor másoljuk a külső képet amit látunk az ugyanaz mint amikor lerajzolnád a belső képet amit látsz. Itt ami problémát tud okozni, hogy a lelki szemeinkkel látott képet (a képzeletünket) nem tudjuk sokszor elég tisztán látni illetve nem olyan mint egy tárgy amit lerajzolunk ami teljesen mozdulatlan. A kép a fejünkben igen dinamikusan változik tehát itt ezt kell nagyon megtanulni, hogy azt amit le szeretnénk rajzolni képzeletből azt a képet tudjuk a lehető legpontosabban a lelki szemeinkkel látni. Ez is egy kép mint amikor fotóról vagy térből másolunk. Nyilván ez egy összetettebb dolog is ugyanakkor mivel itt az alkotó az érzelmeit is jobban belerajzolja-festi a alkotásába.
Szóval a lényeg, hogy gyakorlással ha szeretnéd fejleszthető a dolog….
Üdv!
Attila
Szia Attila!
Csodálkozva és gyermeki kíváncsisággal nézegettem és olvasgattam a weboldaladat.
Fantasztikus, hogy 4 nap tanulás után ilyen csodálatos rajzokat készítettek a tanítványaid.
Nagyon szeretnék én is megtanulni, de nekem abszolút nincsen kézügyességem, és nem tudom 56 évesen eltudnám -e sajátítani ezt a technikát.
Mit tanácsolsz, megtudnám tanulni? Kérlek őszintén írd le a gondolataidat, mert nem akarok csalódást magamnak.
Üdvözlettel: P. Margó
Pécs 🙂
Kedves Margó!
Köszönöm a résztvevők nevében is.
Ami nagyon fontos, hogy nem a kézügyességedről szól a rajzolás hanem, hogy mennyire tudsz figyelni koncentrálni ezt lehet fejleszteni én ebben tudok segíteni annak aki eljön. Ennek a mellékhatása a rajzok amiket látsz a honlapon.
Garanciát nem tudok senkire vállalni tehát nem tudom neked 100%-ig azt mondani, hogy gyere el és biztos, hogy olyan rajzokat fogsz tudni csinálni. Viszont a tapasztalat az, hogy a résztvevők 95%-ának sikerül illetve ahogy a honlapon is látod a rajzok között is vannak kisebb-nagyobb különbségek ezek azért vannak mert van aki mélyebben átfogóbban tud figyelni van akinek ezt még sokat kell gyakorolni. Nem arról van szó, hogy 4 nap alatt megtanulunk rajzolni (bár ezek a rajzok valósak de ezek még csak az alapok) hanem a lényege ennek a rajztanfolyamnak az lenne, hogy utána otthon is tudj fejlődni a gyakorlás által, amint láthatod a honlapon van sok olyan rajz is amit a résztvevők a tanfolyam után küldtek nekem.
A csalódástól való félelem nem éppen egy jó tanácsadó elvonja a figyelmedet a jelenről és az elkerülni kívánt jövőképben tart. Ezért nem tudod élvezni a lehetőségeket amik a jelenben körbe vesznek. Ezt csak azért írom le mert ha bármilyen dologba is így kezd bele az ember akkor az esetek nagy részében csalódást fog tapasztalni mert ezt vetíti ki maga elé a jövőbe. Ezzel ellentétben a jelen pillanat „mély” átélése függetlenül attól, hogy mit csinálunk éppen „milyen eredményt érünk el” elégedettséggel fog eltölteni.
Ez a rajzolásban is így van aki képes az eredmények helyett a rajzolásra koncentrálni a rajzolás örömére annak ez az elkészült rajzán is látszani fog.
Tőled idősebbek is voltak már nálam rajzolni a kor igazából egyáltalán nem akadály 14 év alatt nem szoktam javasolni felső korhatár nincsen.
Ha bármilyen más kérdésed lenne arra szívesen válaszolok.
Üdv!
Paszternák Attila
Kedves Attila!
Nagyon gondolkodom a tanfolyamon, 17 éves lányomat szeretném meglepni vele – de nem vagyok biztos a dologban.
Kis kora óta rajzol, sok díjat nyert. Ez a kedvenc időtöltése. Leginkább a meseillusztrációt szereti, az megy neki.
Viszont az élethű rajzolás nem erőssége.
Megkérdeztem a rajztanárát és egy-két rajzos ismerőst – és elbizonytalanítottak.
A rajztanára azt mondta, hogy nem igazán jó a fénykép utáni rajzolás, bár olvastam, hogy az Önnél a modellekről való rajzolást gyakorolják. Egy másik rajztanár pedig azt mondta, hogy nem lenne jó, ha befolyásolná a tanfolyam azt a dolgot, amit ő ösztönösen tud.
Én meg nem értek hozzá – csak a legjobbat szeretném neki. 🙂
Felmerült már, hogy művészeti vonalon tanulna tovább, ám ha nem tud realisztikusan rajzolni, akkor nincs esélye a felvételin, akármennyire kreatív is.
Kíváncsi lennék az Ön véleményére is.
Köszönettel:
Á. Edit
Kedves Edit!
Én azt gondolom, hogy bármi újat tanul az ember az nem lehet hátrányára ahhoz képest ahol most van. Amit már tud valaki és biztos benne azt nem hinném, hogy bármilyen más lehetőség be tudná korlátozni inkább szélesítheti a látókörét valakinek.
Nagyon szép amit át küldött ügyes a leányzó.
A realisztikus ábrázolásnak a lényege a figyelem, pontosabban a lerajzolandó formának a maximális megfigyelése és ezen keresztül a koncentrációs képességünk csiszolása. Azt gondolom, hogy a lánya elég jól tudja a figyelmét irányítani befelé és valamennyire kifelé is mivel egy ilyen rajzhoz nagy valószínűséggel erre van szükség.
Mivel ez már működik nála azt gondolom nem okozna nagy gondot ha megtanulná kívülre is irányítani a fókuszát. Véleményem szerint ezzel nem hátráltatja magát hanem hozzá ad valami ahhoz amit már tud.
A rajzolás nem egy misztikus elvont elszállt dolog hanem nagyon is realisztikus maga a folyamat, legyen szó élethű ábrázolásról vagy valami egész másról. Ezt csak azért írtam le mert nem fog vele valami olyasmi történni a tanfolyamon ami miatt elfelejtené azt amit már eddig tud:) vagy negatív hatással lenne rá.
A legrosszabb esetben is az történhet, hogy nem sokat fejlődik a realisztikus ábrázolásban de ettől ami már megvan neki az meg is fog maradni. Viszont az a lehetőség is éppen annyira benne van, hogy sokat fejlődik benne akár meg is szereti és ezt viszont már fogja tudni ötvözni azzal amit most tud vagy akár külön-külön is tudja hasznosítani.
Amit tudni kell még ehhez, hogy én úgy tartom a tanfolyamot és ezt nagyon szem előtt szoktam tartani, hogy senkire nem erőltetek semmit, sőt mindig kihangsúlyozom, hogy én mutatok egy utat de arra biztatom a résztvevőket, hogy a saját útjukat járják találjanak új megoldásokat új meglátásokat éljék meg a kreativitásukat. Nem a hagyományos iskola rendszerben kell nálam gondolkozni attól nagyon távol állok. A legfontosabbnak azt tartom, hogy felszabadultság legyen a résztvevőben és akkor a ellazult állapotba kerül így a figyelmét is jobban tudja használni és ez azt fogja jelenteni, hogy élethűbb rajzot tud rajzolni.
Nagyobb részt térből rajzolunk a tanfolyamon de benne van a fotóról való rajzolás is.
Remélem tudtam segíteni!
Ha bármilyen más kérdése lenne arra szívesen válaszolok.
Üdvözlettel:
Paszternák Attila
Kedves Attila,
Örömmel értesültem róla, hogy Veszprémben is lesz végre jobb agyféltekés rajztanfolyam.
Évek óta vágyom rá, hogy elvégezzem, mégsem jutottam el odáig soha. Most mégis kétségeim merültek fel, nem tudom, érdemes-e jelentkeznem…
Mondhatni azok táborát erősítem, akik a pont-pont-vesszőcskén kívül nem sok mindenre képesek a rajzolás terén.
Bár van némi előképzettségem – két évig jártam rajztagozatos gimnáziumba – eredetileg rajztanárnak készültem. Nem részletezném, de úgy alakult, hogy máshol érettségiztem le, és teljesen elsodort az élet ez irányú terveimtől. Én azóta, konkrétan huszon-akárhány éve, teljesen felhagytam a rajzolással-festéssel.
Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy ilyen esetben az ember egyszerűen visszafejlődik kisiskolás szintre a rajzolás terén. Ez történt velem is. Adminisztrátorként dolgozom, szeretem is a munkámat, viszont mindig is motoszkált bennem, hogy „valami másra vagyok hivatott”. De egyszerűen nem tudom megfogni ezt a gondolatot, fogalmam sincs – 40 évesen -, hogy mi szeretnék lenni. Megrendeltem már rég a jobb agyféltekés rajzolás könyvet, munkafüzetet, de itthon, egyedül tanulgatni belőle, hááát….nem sokra mentem. Egy-két éve só-liszt gyurmából készítek hobbiszinten festett dísztárgyakat, hűtőmágneseket, faliképeket ajándékba, és festett ajtótáblákat gyártok a családomnak, barátaimnak. Szeretem is, ki is kapcsol, de frusztrál, hogy egyáltalán nincsenek saját ötleteim, hogy csak az internetről másolgatom több-kevesebb sikerrel mások munkáit, nincs egy „stílusom”. Kusza gondolataim vannak csak, és nem tudom megvalósítani őket! Gondolod, hogy érdemes lenne nekivágnom a tanfolyamnak? Kitisztulhatnak a gondolataim? Mutathat esetleg valamiféle irányt a továbbiakban? Segítségemre lehetnek a tanultak a hobbim tökélyre fejlesztéséhez?
Ne haragudj, hogy ilyen hosszasan ecseteltem a vajúdásomat, hiszen olvastam az oldaladat, a véleményeket, a könyvet és úgy általában mindent a témáról. Mégis hitetlen vagyok kicsit. Még mindig…
Mit tanácsolsz?
Üdvözlettel: S. Ilona
Veszprém
Kedves Ilona!
A rajztanfolyam teljesen a 0 -ról van felépítve, hogy azok is el tudják sajátítani akik mondjuk általános iskolában rajzoltak utoljára. Vagy 20-30 éve nem fogtak ceruzát rajzolás kapcsán.
A résztvevők 80 %-a így érkezik általában.
A rajztanfolyam maga arra tud megtanítani elsősorban, hogy lemásoljuk azt amit látunk elsősorban térből de rajzolunk fotóról is. Ezt csak azért írom le mert említetted az ötleteket és, hogy azok nincsenek stb. Szóval képzeletből nem tanulunk rajzolni viszont a térből rajzolás fejleszti a képzeletből való rajzolás képességünk kifejlesztését persze ez nem 4 nap alatt fog megtörténni ezt gyakorolni kell a tanfolyam után. Azt gondolom először érdemes letenni az alapokat ami ebben az esetben azt jelenti, hogy le tudj rajzolni bármit amit eléd tesznek vagy ha kiválasztasz egy képet azt tudd élethűen papírra vetni. Amikor ez megvan akkor lehetne elkezdeni a saját gondolatoknak a belső lelki világodnak a kifejeződését anyaggá formálni. Tulajdonképpen ezek is képek amiket látunk a lelki szemeink előtt kb. olyan mintha lemásolnánk egy képet csak itt azt kell majd gyakorolni, hogy azt a képet amit meg akarunk valósítani a papírunkon minél pontosabban tisztábban lássuk magunk előtt.
Ja és gyakorlás gyakorlás nagyon fontos, az, hogy annak ellenére is gyakoroljunk, hogy nem sikerül egy-egy rajz vagy nem úgy ahogy szeretnénk. Ez elengedhetetlen a tovább lépéshez. Sajnos belénk van nevelve, hogy egyből tökéletesen kell megcsinálnunk mindent viszont ezzel az a baj, hogy sokaknál leblokkolja az egyént a megvalósítás felé vezető úton. A tévedéstől való félelem ami ilyenkor megbénítja az embert. Csinálni kell és akkor elkerülhetetlen a célunk.
Előre nehéz megmondani, hogy milyen hatással lesz rád a tanfolyam és amiket tanultál. Azt gondolom nem is szabad ebben konkrétumokat meghatározni. Tudom ezzel nem segítek neked a döntésben de ez nem is célom, neked pont arra van szükséged, ahogy te magad is írtad, hogy tisztábban láss ehhez viszont az kell, hogy tisztában legyél a saját döntéseiddel amelyekért te magad vagy a felelős. A lényeg, hogy bátran döntsd el, hogy jössz vagy nem igazából mind kettő út járható:) Ha fel vállaljuk a felelősséget akkor kitisztulhatnak a gondolatink mert ilyenkor a figyelmünket saját magunkra irányítjuk (hisz a külvilágot már nem okolhatjuk) és felfedezhetjük, hogy millió gondolat és érzelem kavarog bennünk és ebből lehet meríteni bármikor, kifogyhatatlan:)
A valósághű rajzolás főleg a térből rajzolás fejleszti a figyelmünknek az irányítását is.
Remélem tudtam segíteni azért a döntésben de ha bármilyen kérdésed lenne arra szívesen válaszolok.
Üdv!
Paszternák Attila
Kedves Attila,
Köszönöm a gyors, és mindenre kiterjedő válaszodat. Mivel évek óta motoszkál bennem, hogy nagyon jó lenne elvégezni a tanfolyamot, úgy gondolom nincs értelme tovább gondolkodni, amikor végre itt az alkalom. Véletlenek nincsenek, pont most adottak a lehetőségeim is rá (minden téren). Úgyhogy döntöttem: a jelentkezésemet elküldtem, áprilisban találkozunk Veszprémben! Türelmetlenül várom!
Üdv: S. Ilona
Kedves Attila!
Rajztanfolyamot keresek és szeretném a tanácsát kérni: nagyon megköszönném, ha segítene. Rengeteg helyen kínálnak jobb agyféltekés tanfolyamot – ezek némelyike amolyan „sufni-tuning” iskolának tűnik-, de vannak még hagyományos oktatást hirdető iskolák is. Sajnos, teljesen kezdő lévén nem tudom eldönteni, hogy a hagyományos rajzoktatás képes-e olyan látványos szintre eljuttatni, mint a jobb agyféltekés módszert hirdető tanfolyamok. Egy hagyományos iskola amit néztem 7×3 órában ígéri, hogy az alapokra megtanít és ezek által már „bármit” – azaz portrét – is képes rajzolni a tanfolyamon résztvevő. Ön mit gondol?
Véleményét, válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
N. Marianna
Kedves Marianna!
Nem könnyű tanácsot adni nem szeretnék senkinek a tanfolyamáról látatlanban véleményt mondani. Szerintem minél több ilyen oldalnak kellene írnia vagy beszélnie telefonon és akkor kialakulna egy kép, hogy ki a szimpatikus és milyen lehetőségeket kínálnak. Fontosnak tartom a galériák megtekintését is és hogy mennyi rajz van fent az oldalon ezek beszédesebbek lehetnek sokszor mint az, hogy mit írnak az oldalon.
Arról tudok inkább beszélni, hogy nálam mi történik egy tanfolyamon.
Próbálom nem darabokra szedni a rajzolást különböző részegységekre hanem komplexen a lényeget tanítani és gyakoroltatni a négy nap alatt, ami nem más mint a figyelem állapota. Ha tudsz figyelni bármit le tudsz rajzolni ami előtted van, ezért én inkább erre fektetem a hangsúlyt. Így nem korlátozom be a rajzolót, hogy különböző sémákat taníttatok vele hanem meglesz az alkotói szabadsága ami megengedi kifejezésre juttatni a stílusát az illetőnek. Viszont egy fontos dolog van, hogy figyelni és koncentrálni kell, illetve ezt hangsúlyozom és gyakoroljuk a négy nap alatt.
Kicsit konkrétabban a térből rajzolás látásmódjával foglalkozunk a négy nap alatt emellett rajzolunk fotóról is. Az „igazi” rajzolás a térbeli formák megrajzolása. Ezt azért érdemes megkérdezned bármilyen oldalon is jársz, hogy térből tanítanak rajzolni vagy fotóról. Nagy különbség van a kettő között. Meg az is fontos, hogy neked mi a célod a rajzolással.
Nálam külön figyelmet fordítunk az emberei fej megrajzolására is fotóról és térből is, tehát térbeli portrérajzolás is benne van a tanfolyamban.
A lényeg az, hogy bármire ránézel tudd lerajzolni, tudd, hogyan érdemes megfigyelned és a papírra megrajzolnod.
Ha bármilyen más kérdésed lenne arra szívesen válaszolok, remélem tudtam segíteni.
Üdv!
Attila
Kedves Attila!
Köszönöm a válaszát! Sokat segített, különösen a térből rajzolás fontosságának a kiemelésével! Gondolkozom mindarról, amit írt és tovább tájékozódom.
Üdvözlöm!
Attila!
Szeretném megtanulni ezt a rajzolási – látás módot.
Volna egy kérdésem, számít-e, hogy melyik kézzel rajzolok? Én alapjában jobb kezes vagyok, de mivel elég gyakran begyulladnak a kis ízületeim, időnként be is görcsölnek az ujjaim, s ezért egyre több dolgot bal kézzel csinálok már ( pl: fogmosás, nyomtatott betűvel való írás, vasalás). Bal kézzel megtanulhatom ezt a technikát?
Várom válaszát.
Kedves Edit!
Érdekes kérdés. Alapjáraton úgy vagyok mindennel, hogy az ember bármire képes. Igazából nem számít, hogy valaki jobb vagy bal kezes nem vettem észre különbséget a bal és a jobb kezesek között. Alapvetően amikor valaki természeténél fogva bal kezes vagy jobb az egyik sem előny vagy hátrány a rajzolás szempontjából. Szóval ilyen szempontból nincs akadálya. Ami inkább érdekes itt, hogy mennyire tudod használni úgy a bal kezedet, mint a jobbat. De gondolom, hogy mivel már gyakorlod a bal kéznek a használatát ezért viszonylag hamar meg tudja az ember tanulni. Saját magamon is észre vettem, ugyanis mostanában én is bal kézzel kezdtem el fogat mosni:) Csak érdekesség képpen, meg egy kicsit fájt a vállam is. Mire nem jó a fájdalom:)
Szóval a lényeg hogyha úgy érzed jól tudod használni a bal kezedet… konkrétabban tudsz vele egyszerű vonalakat húzni akkor azt gondolom nincs akadálya….
Remélem tudtam segíteni de ha bármilyen kérdésed lenne arra szívesen válaszolok.
Üdv!
Attila
Kedves Attila!
A jobb agyféltekés rajzolással kapcsolatos honlapodon találtam meg az
email-címedet, és azért bátorkodlak tegezni, mert a cikkedben is ezt követted 🙂
A veszprémi, október 9-12-i tanfolyam felől érdeklődnék.
Páromat szeretném születésnapi ajándék gyanánt befizetni a tanfolyamodra.
Elolvastam a módszeredet, és a gondolatokat, és nagyon szimpatikusnak találtam.
Néhány kérdésem lenne:
-hány fősek a csoportok?
Ez azért érdekel, hogy mennyi figyelmet tudsz szentelni egy-egy embernek.
Párom fantasztikusan jó rajzoló, de mindezt egóból teszi, mert elhiszi,
hogy jól rajzol. 🙂 Remélem, megérted, hogy mire is gondolok valójában.
Ezért is kell számára több figyelem, mert hajlamos jól rajzolni anélkül, hogy a
meditatív állapotba alámerülne, vagy akárcsak megértené, hogy mi is az,
viszont szerintem a jobb agyféltekés rajzoláson keresztül remekül „fel lehetne
törni” a kis csonthéjas burkát 🙂
-hol lesz a helyszín?
-hogyan tudok fizetni nálad előre?
-küldesz-e valamilyen visszaigazoló papírt, amit akkor a kezébe tudok nyomni,
hogy „tessék, ez az ajándékod”.
-illetve van-e még valami, amit érdemes tudni a tanfolyamról?
Válaszaidat köszönöm előre is.
Szép napot kívánok!
Sz. Margit
Kedves Margit!
A csoportlétszám olyan 5-15 között szokott lenni max 20 fővel foglalkozok egyszerre. Ennyi emberrel tudok még úgy foglalkozni, hogy ne menjen a minőség rovására. De az átlag általában 10 fő körül van.
Egyébként az, hogy kire mennyi figyelmet szentelek az attól függ, nem mindenkire kell egyformán figyelni van aki többet igényel van aki kevesebbet. Így egy nagyobb csoporton belül is vannak akikre abszolút nem nagyon kell figyeljek mert egyből ráéreznek így több időm marad azokra vagy arra akinek nehezebben megy, vagy bármilyen más problémája van.
Viszont nem teljesen értem amit a pároddal kapcsolatban írtál, hogy nagyon jól rajzol de de ….mi is a gond? Hogyha tényleg jól rajzol akkor nem kell elhinnie, hogy jól rajzol hiszen látja tudja érzi szóval nem teljesen értem a dolgot….olyan mintha azt szeretnéd, hogy így rajzoljon de másképpen viszonyuljon a rajzoláshoz? Bocsánat csak így nem értem azért kérdezek erről…
Hogyha jól rajzol akkor nem gondolnám hogy nem merülne bele a rajzolásba „meditatív állapotba” csak ez egy másabb állapot mint amikor az ember meditál ez egy éber meditáció amikor nyitva van a szem és ezért másabb.
A helyszínt még nem tudom megmondani szervezés alatt van előtte 1-2 héttel szoktam lefixálni mert függ a létszámtól is, hogy mekkora termet kell béreljek. De ezzel kapcsolatban értesítelek ha úgy döntesz/döntötök, hogy eljön a párod.
Lehet a helyszínen is fizetni de ha előre akarod akkor utalni lehet.
Ajándékkupont tudok küldeni amit át tudsz neki adni…
Amit érdemes még tudni….. ha a honlapomat elolvastad akkor minden fontos információ a birtokodban van mást nem nagyon tennék hozzá.
Nyugodtan kérdezz még vagy ha kifejted jobban amit a párodról írtál akkor lehet pontosabban tudok válaszolni.
Szép napot!
Attila
Kedves Attila,
Igen, igazad van, miután elküldtem, végiggondoltam, hogy az „egóból jól rajzolni”, az valójában paradoxon, mivel
jobb agyféltekés tevékenység, tehát vagy jól rajzol, vagy egóból rajzol 🙂
Azt hiszem inkább csak azt szerettem volna elmondani, hogy eléggé egós ember, nem meri magát beleengedni a
jelenbe, és kifejezetten meditatív technikákkal nem is tud/akar élni. Ellenben ha a tanfolyamod közben tanulja meg a
múlt és jövő elengedésének trükkjeit, akkor szerintem nem lesz elutasító, mert a rajzolás érdekében teszi.
Aztán majd rájön, hogy ez egy kellemes állapot 🙂
Utoljára 4-5 éve alkotott, akkor egy képet festett egy autóról a barátjának az esküvőjére. A barátja nagyon szereti a
Mercedeseket. Viszont azóta valahogy nem engedi a kreatív energiáit megnyilvánulni. (na jó, a főzésen kívül, mert főzni szeret,
és az is kreatív tevékenység).
Szeretném neki az élmény lehetőségét megadni, hogy egy általad tanult technikával valamiben elmerülhessen,
kikapcsolhasson a hétköznapokból, és esetleg újra felélessze magában a rajzoláson keresztüli „flow” élményt.
Mit gondolsz? Vagy valójában én vagyok egós, amiért próbálom terelgetni? 🙂
Szép napot,
Margit
🙂
Ez az utolsó mondatod gondolatébresztő volt biztosan számodra de hát ez a lényeg, hogy gondolkozz el érezz rá miért is akarod, hogy megnyíljon vagy miért zavar, hogy nem olyan nyitott. Ahogy én kivettem az érzelmeket nem meri megéli (mint olyan sokan vagyunk még így ezzel, igaz):).
A nagy ego általában önbizalom hiány de persze lehet ennek egy egészséges oldala is és millió végtelen számú ego létezik igazából nincs is két egyforma.
Valószínűnek tartom, hogy te gyakorolsz meditatív technikákat érdekel a spiritualitás ezotéria és ezt próbálnád kicsit olyan kis finoman „ráerőszakolni” a párodra, de bocs ha tévedek:)
Számomra az úgymond meditatív technikáknak vagy a spiritualitásnak egy céljának kellene, hogy legyen hogy minél éberebbekké váljunk, sajnos pont sok meditáció pl vezetett és spirituális útmutató (a szóban is benne van, hogy útmutató) pont az ellenkező hatást váltja ki teljesen átprogramozza az embert aki közben azt hiszi magáról, hogy spirituális és ezotériában jártas. Ezt azt gondolom azoknak találták ki akiket már a vallásokon keresztül nem tudnak tovább kábítani szédíteni. Vigyázni kell mert az úgymond spirituális embert nagyon ravaszul saját magát is becsapva a szerénység EGO-ja mögé bújva nagyon érzékenyen erőszakolja meg a másik embert öntudatlanul kifejezve ezzel azt hogy mekkora félelemben él.
Na de erről lehetne sokat írni:)
A lényeg, hogy a rajzolás által bele tud keveredni egy olyan figyelem állapotába amit megkedvelhet és részévé válhat ha gyakorolja vagyis ha rajzolgat majd a tanfolyam után otthon.
A főzés tényleg kreatív de bármi lehet kreatív és monoton is ez csak tőlünk függ, hogy hagyjuk-e kifejeződni a jelent magunkon keresztül.
Hát én szeretettel várom a párod ha úgy döntöttök:)
Ati
Szia!
Köszönöm a válaszodat, nagyon találóan megfogalmaztad, hogy milyen, amikor a spritiualitástól felfuvalkodott ego
a szerénységgel álcázza magát.
Sok ilyen ember odáig vetemedik, hogy még „tanítónak, gyógyítónak” is elmegy.
Persze ahhoz kell egészséges önbizalom, amikor kilépünk a sajátunkból, és mások életét is bevonva arra törekszünk,
hogy jobbá tegyük azt, de ennek nincs köze a felfuvalkodott ego-hoz.
Köszönöm még egyszer a leveledet, nagyon szimpatikus, és „nyitott szemű” válasznak tűnt, megnyugtatott, hogy
te nem egy vagy azok közül, akik valamilyen szinten „csinálják”, de nem értik, hanem tényleg érted is a lényegét 🙂
Én a magam részéről azt hittem, hogy értem (a kezdetekkor), majd ahogy egyre több dolgot értek meg, jövök rá, hogy
valójában mennyire nem értettem semmit 🙂
De talán jól is van ez így, a mondatok, amiket már százszor hall az ember, úgyis akkor „találnak be”, amikor eljött az ideje.
Az biztos, hogy sok-sok önmunka áll még előttem, mint ahogy mások előtt is. (de azt senki nem mondta anno, hogy ez
milyen bazi nehéz lesz! 😀 ) amíg rá nem jövünk, hogy nincs szükségünk rá…nos, én valamiért még nagyon ragaszkodom. 🙂
Na de elég is rólam, meg erről is még sokat lehetne írni.
Mikor érdemes keresselek, hogy biztosan legyen még hely a tanfolyamon?
Ha szeptember 26-28 körül megkereslek újra, és elutalom a pénzt, az megfelelne még Neked?
köszönöm előre is,
Margit
Szia!
Én is így vagyok ezzel, hogy már egy ideje nem próbálom megérteni mert ez csak az elménk játéka de az már egy jó jel amikor azt érzi az ember hogy mennyi mindent nem ért:) Amikor azt gondolja az ember, hogy tudja akkor vagy teljesen tisztában van önmagával és az élet szerkezetével és tudja, hogy teremtésre kifejeződésre született nem pedig felfedezésre a dolgok mögötti „igazság” megismerésére vagy hatalmas egója van. De mindkettő könnyen felismerhető:) A beprogramozott ember abban a tudatban él, hogy a dolgok mögött rejtőzik valamilyen abszolút igazság amit meg kell értenie vagy el kell érnie meg kell fejtenie jobbá kell vállnia stb. Mintha valaki vagy valami helyettünk teremtené vetítené ki a külvilágot.
A következő lépés talán az lehet, hogy az válik a valóságunkká amit akarunk, hogy az legyen függetlenül a belénk ivódott kódoktól programoktól (legyenek azok fizikai vagy mentális törvények vagy bármi más) amit csak kigondolunk.
A ragaszkodással nem vagy egyedül bár ez inkább aggasztóbb, mint vigasz:) Én is érzem magamban de majd egy jót nevetünk a ragaszkodáson amikor már tényleg nem ragaszkodunk.
Az úgy jó lesz ha akkor keresel…….
Üdv!
Ati