A rajzolás, mint tükör II.

   

Már gyerekkorban eldől.

Már kis gyerekként meg akarunk felelni a szüleinknek a környezetünknek. Amiért ez kialakul az az önbizalom hiánya mivel az önbizalom nem tud kialakulni mert a gyerek nem tapasztal igazából, nem tapasztalja meg az életet. A szülők félelme/féltése (amit összekeverünk a szeretettel) miatt egy üvegkoporsóba zárják a gyereket aki sokkal inkább csak megfigyelője az életnek, mint megtapasztalója. Tapasztalat, átélés nélkül nem alakul ki bennünk magunk felé a bizalom így felnőve nem csak magunkban hanem másokban is nehezen bízunk meg. Ez globálisan az egyének az egyéni részecskék eltávolodásához vezet és ezáltal irányíthatóvá válnak, akik elkezdik keresni az egységet az élet értelmét, Istent stb.

Persze sok minden más is közrejátszik a folyamatban például a fogantatás pillanata és a várandósság és maga a megszületés  vagy már eleve az a közeg is amiben beleszületünk (társadalom és az azt jellemző fő gondolkodásmód) is de ebbe most mélyebben nem megyünk bele mert nem ez a témánk.
   

Önbizalom.

Tehát a lényeg, hogy a megfelelni akarás elsősorban önbizalom hiányból fakad. Ha van egy stabil központod akkor megfigyelője vagy a körülötted történő dolgoknak és mivel a megfigyelésed önbizalomra épül ezért az nagyon pontos lesz és nem mások visszajelzése reakciói által látod magad illetve a külvilágot. Ez torzítja a képed és mások által felépített illúzióvilágban élsz. Önbizalom: nem arra gondolok, hogy van házad vagy családod vagy sok pénzed vagy szerető társad vagy Isten amiben hiszel vagy egy eszme ami erőt ad vagy egy tevékenység amiben kiemelkedő vagy stb. ez mind külsőség. 

Kinek akarok megfelelni? 

A külvilágnak illetve a saját magunk által felállított elvárásoknak amelyeket viszont a külvilág miatt állítjuk fel. Miért akarunk megfelelni? Mert figyelemre vágyunk. Mire szoktunk vágyni? Ami nincs meg bennünk vagy úgy érezzük, hogy hiányzik, vagy csak gondoljuk, hogy hiányzik.

A figyelem energia!

De ha tegyük fel nincs is önbizalmunk ami egyenlő azzal, hogy nem tudjuk kik vagyunk vagy nem tudjuk meghatározni (mert nincs önbizalmunk ezért a külvilág megmondja milyen életed legyen például a média a társadalom) akkor honnan tudjuk, hogy mi van bennünk egyáltalán vagy, hogy mire vagyunk képesek. De mivel nem tapasztalunk igazából csak cserélgetjük az álarcainkat a helyzeteknek megfelelően ezért nem tudjuk megtapasztalni mire is vagyunk képesek, nincs “mély” átélése az életnek ezért az élethez való viszonyunk amit többek között az önbizalom és az összetartozás jellemezhetne minimális.
   

Önbizalom hiány a kapcsolatokban.

Tehát energiára vágyunk és bármit megteszünk azért, hogy életben maradjunk, hogy energiához jussunk. Nagyon szépen megnyilvánul ez abban, hogy túlesszük magunkat próbáljuk pótolni azt amit kívülről nem kaptunk meg vagy amit magunknak nem adunk meg. Van aki lebetegszik úgy szerez figyelmet van aki drámát csinál van aki sajnáltatja magát, millió féle variáció létezik csak figyeld meg magadat vagy magad körül a játszmákat. Ebből megláthatjuk azt is, hogy a fizikai táplálkozáson keresztül az energiának csak nagyon pici részét vesszük fel a nagyobbik részt a lelki folyamatokban kell keresnünk. És mivel saját magunktól elzártuk nagyrészt az energiát (a lelkünket) ezért a másiktól várjuk el, hogy figyeljen ránk, hogy törődjön velünk de mivel neki is szüksége van figyelemre ezért oda vissza működik egyfajta függőség ami csak addig tud valamennyire működni ha egyensúlyban van. Ez nagyon ritka és nehéz mert nincs két egyforma ember és ez a két ember is változásokon megy keresztül és ha a változás azzal jár, hogy kicsit kevésbé tud figyelni akkor megtörténhet az energiaválság.

Amikor nem kapjuk meg a napi adagunkat akkor megpróbáljuk valamilyen színjátékkal felhívni a partnerünk vagy a külvilág figyelmét arra, hogy kellene a dózis mint egy narkósnak. Miközben tele van a lelkünk gazdagsággal és a végtelen lehetőségek lehetőségeivel csak éppen nem tudunk róla mert nem tapasztaltuk meg. Ezért van annyi konfliktus mert elvárással vagyunk a külvilág felé mivel hiányunk van belülről mert elzártuk ezt a részünket. Amikor két ember így kerül kapcsolatba akkor nem is lehet másképpen az elvárások meg fogják fojtani csak idő kérdése.

Mennyivel másabbak lehetnének az emberi kapcsolatok ha alapból arra épülnének, hogy mit tudok adni (magamból) és nem azért mert cserébe elvárom majd én is, hogy kapjak (miközben saját magamnak is hazudok, hogy nem azért csinálom)…ez is játszma az energiáért és millió fajtája létezik. Még csak nem is azért hogy szeressen vagy ha nem adok akkor nem fog szeretni, nem kapok szeretetet. Nagyon szépen megfigyelhető egy közösségen belül, hogy az újszülött vagy a kisebb gyerek figyelméért hogyan versengenek (nem tudatosan) a körülötte lévő családtagok rokonok. 

Ha két egész ember találkozik akkor nem alakul ki közöttük függőség viszont tisztában vannak vele, hogy mind ketten szerves részei az életnek és mind ketten abban a formában amiben vannak hozzájárulnak az élet gazdagságához. Egy ilyen kapcsolatot a nagyon magas szintű tisztelet és őszinte érdeklődés jellemez. (Nem pedig azért érdeklődök mert tudom, hogy majd figyelmet kapok tőle). Ezek a kis játszmák (nem tudatosak mert maga az ember sem tudatos jelenleg és mert már kis gyerekként is így éltük az életünket) programokká válnak amelyek belénk épültek. Két egész embernek nem szüksége van egymásra hanem valami pluszt hoznak létre együtt, másképpen kifejezve alkotnak, teremtenek és megtapasztalják azt.

 

Tanulj meg magadba nézni!

Ha kielégítjük a külvilág igényeit akkor cserébe kapunk figyelmet, viszont ezt a figyelmet nem mi irányítjuk legalább is közvetlenül. Ebben a helyzetben kiszolgáltatottak vagyunk vagyis az életünket nem az alkotás a megfigyelés a teremtés a kreativitás stb. irányítja, hanem a megfelelés. Amikor már nem akarsz megfelelni akkor már van kiben megbíznod meg van az önbizalom. A külvilág igényei elvárásai annyira sok rétűek és sokfélék, hogy ezeknek megfelelni igazából lehetetlen és még a legbuzgóbbak is bele buknak idővel. Ez a fajta megfelelési kényszer magával hoz egyfajta görcsös tökéletességre való törekvést is amit megfigyelhetünk a maximalizmusban. Ez az állapot egy időzített bomba ami mint egy feszültséggel teli léggömb egyszer csak felrobban.

Ha ez így működik akkor jogosan merülhet fel valakiben a kérdés, hogy miért nem figyelünk magunkra miért nem irányítjuk tudatosan a figyelmünket önmagunkra? Amikor figyelünk valakire és tényleg figyelünk nincs mögötte érdek vagy másképpen megfogalmazva előtted álarc akkor ez a figyelem energiát közvetít a másik ember felé ez jó érzés neki. Ugyanez igaz persze fordítva is amikor ránk figyelnek.

Akkor miért nem csináljuk ezt meg magunkkal is?

Ezáltal nem függenénk a külvilágtól és kiszakadnánk a megfelelés nevű programból. Azért mert nincs megtapasztalásunk arról, hogy kik vagyunk ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy nincs kire figyelni, nincs másik világ csak a külvilág. Amikor belül üres az ember vagy nagyon halovány (legalább is ezt gondolja) akkor valóban ezt élheti meg, hogy kívül keresni kell valakit akire felnézhet vagy akit szerethet és a figyelmét rá irányíthatja. Ha ezt a figyelmet magadra irányítanád oda ahol azt gondolod nem sok keresni való van az üresség fátylát idővel fel libbentené előtted és megtapasztalhatnál egy másik világot. Aki befelé képes figyelni az kifelé is képes valóban figyelni, mivel túl lát a programokon, tisztán lát.

Amit nem ismerünk abban nehezen bízunk meg és nem is szívesen megyünk abba az irányba. A tapasztalat a megtapasztalás az ami képes bizalmat építeni saját magunk felé. Az igazi bizalom a lelkem megtapasztalása a lelkem és a személyiségem közti kapcsolat vagy együtt működés. Amíg tapasztalásokon keresztül nem érezzük meg ezt az örök kapcsolatot addig nem nagyon látjuk értelmét a figyelmünket magunkra befelé irányítani. Mit keressek ott ha eddig nem sok mindent tapasztaltam ott tehát nem is lehet igazi önbizalmam. 

 

Már gyerekkorban megtanulunk játszmázni.

Gyerekként megfigyeltük, hogy figyelnek ránk ha az elvárásoknak megfelelünk de ha ez nem megy akkor pont az ellenkezője is megteszi és akkor azért kapunk figyelmet mert pont az ellenkezőjét csináljuk annak amit elvárnak. Ha ez egyik se működik valamiért vagy belefárad a gyerek akkor jöhet a betegség ami megint csak figyelmet érdemlő produkció. Természetesen ezek a berögződések felnőtt ként is megmaradnak amíg meg nem változtatjuk őket. A lányok nők már kislány korukban megtanulják, hogy a külső szépségükkel nagyon sok figyelmet energiát tudnak kapni. Éppen ezért mivel szükségük van energiára minden figyelmüket a külsejükre irányítják és egyfajta görcsös szépségre való törekvés óriási megfelelési kényszer alakul ki náluk. Még ha a tökéletesnek látszó külső első ránézésre magabiztosságot sugallhat addig nagyon sok esetben pont az ellenkezőjéről van szó. Gazdag külső üres belsővel ami valójában nem üres de mivel ez a terület figyelmen kívül van hagyva és a tulajdonos számára is nagyrészt ismeretlen ezért ürességet szegénységet fog kisugározni magából.

Folytatás:  A rajzolás, mint tükör – III.   

Előzmény: A rajzolás, mint tükör.